Veni Sancte

A nevelési év elején, 2022. szeptember 7-én a Boldog Brenner János Óvoda Bem József utcai telephelyén gyűltek össze kicsik és nagyok, valamint az óvoda dolgozói, hogy kérjék a Szentlélek megerősítő kegyelmét az elkövetkező időszakra. Gombos Bálint Tibor atya az ifjú Sámuel történetét elevenítette fel a szentmisén a gyerekeknek. Arra buzdította őket, hogy mindig ismerjék fel Isten hívó szavát a mindennapokban. Ha érző szívvel, figyelmesen hallgatunk, akkor célba érnek a mennyei

Szüret 2022.

„Aranysárgák már a fürtök, akárcsak a napsugár…” Ezen sorokkal indította meg a Katica csoport gyermekei az idei szőlő szüreti mulatságot. A „kicsi Katicák” nagy örömmel és lelkesedéssel készültek, hogy apró műsorukkal megörvendeztessék a Boldog Brenner János Óvoda Hollán Ernő utcai telephelyének gyermekeit és dolgozóit. Műsorukban nem csupán verseltek, daloltak, játszottak, hanem a közönséget is énekbe és táncba hívták. Igazi öröm volt mindezt együtt megélni és látni, hogy a kicsiktől a

Szentségimádás - Hollán

A Boldog Brenner János Óvoda Hollán Ernő utcai telephelyének Katica és Szivárvány csoportos gyermekei és dolgozói szentségimádásra gyűltek össze a Sarlós Boldogasszony Székesegyház Madonna kápolnájába, melyet Fekete Szabolcs Benedek Püspök Atya celebrált. Kedves történetek, imádságok, énekek keltették fel és tartották fenn a gyermekek figyelmét a Jézussal való találkozás szent pillanatáig.  Igazán meghitt élménnyé vált, amikor megannyi gyermek és felnőtt együtt énekelte többek között a „Szívem csendben az Úrra figyel” vagy

Ovis szentségimádás 2022.

A Boldog Brenner János Óvoda Bem József utcai telephelyének nagycsoportos óvodásai október 7-én a szombathelyi Jézus Szíve Zárdatemplomban szentségimádásra gyűltek össze, melyet Dr. Székely János megyéspüspök atya vezetett. Egy kedves történet és buzdító szavak után a gyermekek, óvónőik és hitoktatóik közreműködésével, dicsőítő énekekkel, imádságokkal és saját szavaikkal fejezték ki a szeretetüket, köszönetüket, kéréseiket és hálájukat az Oltáriszentségben jelenlévő Jézusnak. Az Úrral való találkozás láthatóan nagy boldogsággal töltötte el az óvodás