2026

Juniális a Bem József utcai telephelyen

Június 12- én került megrendezésre a juniális óvodánkban. A délelőtt során többek között, kincskeresésre, homokvárépítésre, aszfaltrajzolásra volt lehetőség. Tűzoltóautó érkezett hozzánk, ahol megismerkedhettek a gyerekek a tűzoltókkal és a munkájukkal, eszközeikkel. A fagyis kocsiból pedig választhattak a finomabbnál- finomabb fagyik közül. A délutáni zenés ébresztő után, megérkeztek a szülők gyermekeikért, így a délutáni programot a családokkal együtt töltöttük. A Virág csoport néptánc bemutatója után egy nagyon vidám hangulatú táncház kerekedett.

Madarak és fák napja – kirándult az óvoda

A Zöld jeles napok megünneplésére a kezdetektől nagy hangsúlyt fektetünk óvodánk nevelési programjában. A teremtett világ védelme, az állatokról, növényekről való gondoskodás a mindennapok tevékenységeihez tartozik. Egy-egy jeles napot különféleképpen ismertetünk meg a gyerekekkel, legtöbbször játékos módon, aktív részvétellel hozzuk közel óvodásainkhoz a mennyei Atyától ajándékba kapott kincseket. A Madarak és fák napjához mindig egy kirándulás kapcsolódik, melynek során sok-sok tapasztalattal és élménnyel gazdagodhatnak a résztvevők. Óvodánk Bem József utcai

Országos szakmai nap a Boldog Brenner János Óvodában

Boldog nap – óvodánk névadójának ünnepe Különleges eseménynek adott otthont intézményünk 2026. április 28–án, amikor megrendezésre került országos szakmai napunk, amelyre az ország több pontjáról érkeztek óvodapedagógusok. Rendezvényünk célja az volt, hogy lehetőséget biztosítsunk élménygyűjtésre, tapasztalatcserére, valamint bemutassuk az óvodában folyó nevelő munkánk egyik kiemelkedő jó gyakorlatát. Így vendégeink betekintést nyerhettek óvodánk névadójának immár hagyományossá vált megünneplési módjába. A rendezvényünk középpontjában a bibliai történetek tanításai és a vallási értékek óvodai

Békefi Antal Népdaléneklési Verseny

A Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium az idén tizenkettedik alkalommal rendezte meg népdaléneklési versenyét az óvodás és kisiskolás korosztály számára. Óvodánkat három kislány képviselte a megmérettetésen szólóének és páros ének kategóriában. Horváth Hanga ismert gyermekdalok éneklésével mutatta be ügyességét, bátor kiállását a zsűrinek, míg Kovács Dorina Lili és Szűcs Kinga népdalcsokrot adott elő. Mindkét produkciót a szakmai zsűri ezüst minősítéssel jutalmazta.