A Virág csoportos gyermekek kalandozásai Meseországban

A Virág csoportos gyermekek kalandozásai Meseországban

Az életkori sajátosságokat figyelembe véve eddig is minden évben megemlékeztünk a gyerekekkel a Magyar Népmese Napjáról. Az idei évben egy teljes hetet szenteltünk arra, hogy bebarangoljuk Meseországot, mesehősökkel találkozzunk és különféle próbatételek teljesítésével bizonyíthassák be a gyerekek ügyességüket, rátermettségüket.

Mesés gyümölcssalátát készítettünk, hisz „szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack” került a tálba, a hozzávalókat a szorgos kezű gyerekek aprították, vágták. Az ismert mese meg is elevenedett a gyerekek által, akik nagy örömmel öltötték magukra a díszes jelmezeket, fejdíszeket.
A királyi bálba hintó vitte a meghívott vendégeket, ahol együtt ropta a táncot király és kocsislegény, királykisasszony és szolgálólány.
Különleges kalandokat élhettek át a résztvevő gyerekek a Meseerdőben; segítettek a kismalacnak fát vágni, utánozták az óriások és törpék járását, felpattantak a boszorkány seprűjére, átkeltek mocsáron, sivatagon, valamint jelre háromfejű sárkánnyá változhattak. 

A Mesetarisznyában ismert mesék tárgyai rejtőzködtek, a mesék szereplőit pedig találós kérdések segítségével hívták életre.
A hét folyamán szebbnél szebb rajzokban és színezőkben elevenedtek meg az ismert mesék történetei, szereplői. Sőt! Az égig érő paszuly című mesét egy térbeli kompozícióval jelenítettük meg.

A gyerekek otthonról behozhatták kedvenc magyar népmese gyűjteményüket, melyeket lelkesen lapozgattak a szabad játékidőben. Ekkor előkerültek a mesei társasjátékok, memóriakártyák is, a közös játék önfeledt perceket szerzett mindenkinek.
Egy bátor mesekedvelő kislány, Vermes Zsóka gyönyörű mesemondásával képviselte óvodánkat a séi Mesevilág Óvoda meSés délutánján. Bár helyezéseket nem osztottak ki, de Zsóka élvezetes előadásával kivívta a zsűri és a résztvevők elismerését.

„Aki nem ismeri a fákat, eltéved az erdőben – aki nem ismeri a meséket, eltéved az életben…” (szibériai közmondás)

Rábáné Mészáros Rita – óvodapedagógus