Ovis élet a Katica csoportban

Ovis élet a Katica csoportban

Az óvodai élet megkezdése mindig hordoz magával várakozást, izgatottságot, de némi félelmet is. Megannyi kérdés kavarog bennünk. Vajon milyen lesz az óvoda? Tetszeni fog a gyermeknek? Örömmel vagy sírással kezdi a gyermek az óvodai életet? Nagy lépés, változás ez a szülőknek és a gyermekeknek is, hiszen egy új létforma, új közösség, új szokásokkal és szabályokkal ismerkedés veszi kezdetét.

Így volt ez a Katica csoportban is, hiszen sok – sok apró kisgyermek kezdte meg óvodai életét az ősz folyamán. Ahogy az lenni szokott voltak mosolyok és könnyes szemek is, de szépen lassan a kicsi Katicák megismerték a csoportszobát, a dolgozókat, a társakat, az óvodai létet és mindig egyre nagyobb biztonságban érezve magukat elkezdték bontogatni szárnyaikat.

Öröm volt tapasztalni, hogy az első óvodai félévben zajló megannyi sok eseményen, kezdeményezésen milyen nagy lelkesedéssel, kíváncsisággal, örömmel, érdeklődéssel vettek részt a gyermekek. Ezek az apró gyermekek tudnak már nagyon sok mondókát, verset, éneket és megtanulták, hogy milyen egy óvodai közösséghez tartozni. Sokat játszottak, rajzoltak és festettek, szüreteltek, imádkoztak, szavaltak és megannyi sok pillanatról ejthetnénk még szót, de helyette beszéljenek inkább a képek a kicsi Katicák mindennapjairól.

Bízunk benne, hogy a sok szép és feledhetetlen közösen megélt pillanat az óvodai élet során csak még tovább fog gyarapodni!

Pungor Julianna