A Boldog Brenner János Óvoda Bem József utcai telephelyén pár nappal az óvodakezdés után ünnepi szentmisével indult el az idei nevelési év.
Szeptember 10-én, kedden délelőtt az óvoda udvarán gyűltek össze a gyerekek és a felnőttek, hogy részt vegyenek a szentmisén, melyet Gombos Bálint atya celebrált. Bálint atya külön köszöntötte a Csillag csoportos kicsiket, akik először vettek részt ilyen eseményen. A nagyobbak lelkesen bekapcsolódtak az éneklésbe és a közös imába. A zenei pasztorációt Melega Júlia óvodapedagógus szolgáltatta.
Az óvoda apraja és nagyja kérte a Szentlélek kegyelmét az elkövetkező nevelési évre, hogy a közös együttlétek alkalmával és az imádságok segítségével közelebb juthassanak a mennyei Atyához, illetve a jézusi szeretet vezesse őket az óvodai mindennapokban.
Rábáné Mészáros Rita óvodapedagógus