Herényi virágút 2024. – Kertépítés

Herényi virágút 2024. - Kertépítés

Jubileumi 20. Herényi Virágút

A már évek óta visszatérő programelem, az Óvodás kertépítő verseny idén is meghirdetésre került, a téma pedig a Herényi Virágút volt. Óvodánkból idén 2 csoport a Katica és a Csodabogyó nevezett be az óvodás kertépítő versenyre.
Az óvodások által készített műveket a Herényiek Háza udvarán lehetett megtekinteni és szavazni rájuk a Virágút ideje alatt. A Virágúton családjaink, ismerősök lelkesen szavaztak kertjeinkre.
Az eredmény kihirdetésére vasárnap délután került sor. Örömünkre a Katica csoport nyerte el az első helyezést s kapta meg a vásárlási utalványokat, melyeken növények vásárlását tervezik.  A Csodabogyó csoport pedig negyedikként vehette át a vásárlási utalványt a szép alkotásért.

Kertépítés – Csodabogyó csoport

Mindig nagy élmény gyermekekkel kreatív feladatra készülni. Elhatároztuk, hogy az idén a 20. jubileumi Herényi Virágút óvodás kertépítő versenyére benevezzük csoportunkat. A Csodabogyó csoport gyermekeivel és a felnőttekkel ötletelve, hamar megszületett a kertünk tervének ötlete.

Elmeséltük Szent György legendáját a gyermekeknek (a virágúton található templom Szent Györgynek szentelt), hogy fantáziájukkal kapcsolódni tudjanak a kertépítő projekthez. A családoktól adományként kaptunk virágokat, földet, cserepeket, gyógyszeres papírdobozokat-házaknak, a gyermekekkel gyűjtöttünk kavicsokat… Lelkesen kezdődött a tevékenykedés: a faládát pasztellkrétával kidíszítették a gyermekek. Kavicsokra festettek virágot, gyíkot, hangyát, katicabogarat, pillangót…, a sárkányunk is nagy kavicsokból készült. A gyógyszeres dobozokat összeragasztottuk, majd szorgos gyermekkezek rajzolták, varázsolták színesre. Anikó néni lelkesen tanította a gyermekeket száradó gyurmából apró figurák elkészítésére, amivel benépesítettük kertünket. A bátor Szent György lovag és a királylány is ezzel a technikával készült.
Időközben ültettünk kis cserepekbe babot – fáknak és búzát – fűnek. Látványosan fejlődtek növényeink, melyekről folyamatos megfigyeléssel tapasztalatokat gyűjthettünk.
Elérkezett a várva várt pillanat, amit nagyon vártak már a gyermekek: beültettük a kertünket Enikő néni, Szandra néni, Anikó néni és Ildi néni segítségével. Közben rengeteg tapasztalatot gyűjthettek. A virágok megnevezésével, tulajdonságaik, gondozásuk felelevenítésével.

A templom kapujából úgy éreztük, hogy hiányzik a plébános úr, így Anikó néni őt is megmintázta. Nagyon valósághű lett Zoltán atya.
Tapsoltunk, örömmel körbejártuk alkotásunkat.
Ildikó néni

Kertépítés – Katica csoport

A Katica csoortban már hagyomány részt venni a Herényi Virágút Kertépítő pályázatán. Az idén 20 éves Virágútra egy, a Béke teret megjelenítő kis kerttel nevezett a gyermek – szülő – dolgozói közösségünk.
A különböző fotók és képeslapok, valamint a szülői feltérképezések nyomán elkészült egy vázlatos terv, amelyben szerepelt, hogy központi elemként szeretnénk egy nagy templomot, mely utal a téren található Szent György templomra, és utal katolikus óvodának jellegére is.  Fantázia nevekkel ellátott árnyas és nyugalmat adó ligetet, utcát, közt álmodtunk meg parkolóval, kastéllyal, és az azt körülvevő zöld területekkel. Igyekeztünk a teret megjeleníteni úgy, hogy a gyermekek által kedvelt mindenféle állat és az emberek szimbiózisa is jelenlévő legyen.

A vázlatos terv elkészülte után a gyermekekkel fonaltechnikával fákat készítettünk, különböző színű és formájú kavicsokból állatokat, növényeket, embereket és autókat festettünk, fából házakat alkottunk. Szülői felajánlásként rétegelt lemezből elkészült  “templomunk, az Isten háza”, melyen dolgozói kezek mintázták a homlokzatot és a díszítő elemeket.
A kész pályamű közös munka eredménye: egy kicsi gyermekkéz ültetett, egy másik utat épített, egy harmadik a parkolót rendezte autókkal. A felnőtt mondatok irányítottak, a kezek segítettek a gyermeki kreativitás kibontásának.  Ezen összehangolt munka eredménye az a 3. helyezés, amelyet idén a csoportunk magáénak tudhat. A jutalmunkon kívül a közös munka élménye az, amit magunkkal viszünk a versenyről.