Világra való nyitottság, kíváncsiság, kreativitás, önálló tapasztalatszerzés. Ezek a gondolatok, kifejezések kísérik végig a kicsi Katicák mindennapi életét az óvodában. Rendkívül érdeklődőek és jól tájékozottak az őket körülvevő környezetről, világról, így meglehetősen feladják a leckét Óvónőiknek, hogy az adott időszakokat, témaköröket minél izgalmasabban, tapasztalatdúsabban tervezzék meg.

Óvónőként hiszem, hogy a saját magunk által megtapasztaltak sokkal maradandóbb nyomot hagynak, és az együtt átélt élmények időtálló emlékként maradnak meg bennünk.

A Katica csoportos gyermekek kirándulnak, színházba, zenés előadásokra és képtárba járnak; megfigyelik az állatokat, azok élőhelyét, életkörülményeit és táplálkozásait.

Mi történik olyankor, amikor nincs lehetőség óvodán kívüli tapasztalatszerzésre?

Ahogy a mondás is tartja: „Ha a hegy nem megy Mohamedhez…”. Így történt tehát, hogy a takarmánynövények – kukorica, napraforgó, tök – hetében a csoportot varázsoltuk át az említett növények világába. Miután előzményként az állatokkal foglalkoztunk, azok életmódjával, táplálkozásával, így ezen a héten sikerült mélyebben is beleásni magunkat az állatok, ugyanakkor az emberek által is hőn szeretett növények káprázatos világába.

A kukorica és a napraforgó tulajdonságai, felhasználásai mellett a főszerep a töknek jutott.

A hét komplexitásában megmutatkozott, hogy a gyermekek kukoricát, napraforgót, tököt színeztek, festettek és ragasztottak. Belecsempésztük a mindennapi játéktevékenységekbe, főztek, építettek velük, sőt akadálypályát is készítettünk belőlük.

A gyermekek és a szülők segítségét kérve különféle fajtájú, formájú, színű tököket gyűjtöttünk, amik kitűnően szolgáltak játékként és csoportot, óvodát díszítő elemként egyaránt. Kívülről, belülről megvizsgáltuk, hogy milyen kicsik, nagyok, hosszúkásak, gömbölyűek, színesek, ragacsosak, magosak, egyszóval sokfélék lehetnek a tökök és, hogy milyen sokféleképpen lehet felhasználni akár állati akár emberi fogyasztásra.

Sokat beszélgettünk, meséltünk, verseltünk, mondókáztunk. Több gyermek is mesélte, hogy mennyire szereti a sütőtököt, melyet egy családunk felajánlására kaptunk is a csoportba.

Nem telhetett el úgy a hét, hogy ne süssük, illatoljuk, kóstoljuk meg ezt a „finom, forró, mézízű eledel”t, ahogy Varga Katalin: Téli lakoma című meséjében is hallgattuk. Így a hét tökéletes lezárásaként mit tett a kicsi Katica?

„A tököt felvágta, magvait kikaparta, húsát kis darabokra vágta.  A tökdarabokat megsütötte.” Mindezt persze közösen az Óvó nénikkel, és ami a legvártabb, legszebb pillanata volt a hét lezárásának, amikor szintén együtt, körülülve a megterített asztalokat jóízűen elfogyasztottuk a finom ételt.

A történet végéhez érve felmerül a kérdés: maradt – e a tökből?

Öröm volt látni, hogy a töktől fülig ragacsos, maszatos gyermekek az utolsó darabkáig elfogyasztották a sült finomságot, ahogy a hozzá kísérőként felszolgált tökmagot is.

Ahogy minden, így a tök jó hét is elérkezett a végéhez. Ha a hét napjai el nem fogynak, az én történetem is tovább tartott volna.

Pungor Julianna